„…és nagyon megnövekedett a tanítványok száma…” (Apostolok cselekedetei 6:7)
Az újszövetségi gyülekezetben rendkívüli növekedés volt érzékelhető, miután vezetői felismerték, hogy mi az, ami nem az ő elhívatásuk, majd átruházták ezt a feladatot másokra, ők pedig visszatértek ahhoz, amit csak ők tudtak elvégezni. Ennek eredménye lett az, hogy: „…nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben…” (ApCsel 6:7). Ahhoz, hogy arra tudj összpontosítani, ami valóban fontos számodra, le kell egyszerűsítened a dolgokat, ami azt jelenti, hogy mérlegelned kell az előnyöket és hátrányokat. Azt jelenti, hogy bizonyos dolgokra, amiket szeretnél megtenni, nemet mondasz. Ha nem magad választod ki, hogy mi fontos számodra, megteszi helyetted más. A Pareto elv szerint 20% erőbefektetés adja a siker 80%-át. Ismerd tehát fel, hogy mi az a 20%, ami rajtad múlik, tarts ki amellett, a többit pedig hagyd másokra! Segíteni fog ennek felismerésében, ha válaszolsz a következő három kérdésre: 1) Mire fordítod a legtöbb idődet és energiádat? Tevékenységeidet a következő lista szerint csoportosítsd: a) valami, amire tanítottak vagy mondtak, hogy tegyek meg; b) valami, amit más sikeres emberek tesznek; c) valami, amiről tudom, hogy el kellene végezni. 2) Maximálisan kihasználod az erősségeidet? Ha segítségre van szükséged ahhoz, hogy felfedezd, mik az erősségeid, kérj tanácsot azoktól, akik jól ismernek, aztán kérdezd meg magadtól: „Valóban ezt teszem? Fejlesztem az erre irányuló képességeimet? Megkérek másokat annak elvégzésére, amit én nem tudok megtenni, vagy nem nekem kellene megtennem?” 3) Túl sok dolog között aprózódik el az energiád? Arra rendeltettél, hogy mindig tudd, hogy mi folyik éppen? Az a filozófiád, hogy: „ha azt akarod, hogy valamit jól csináljanak meg, akkor csináld magad”? Nem, senkinek sincs ennyi ideje és energiája! Tanulj meg elengedni bizonyos dolgokat, kezdj el arra összpontosítani, ami valóban fontos számodra!
Forrás: www.maiige.hu