Bár a Nemzeti Eszközkezelő Társaságot (NET) a legnehezebb helyzetben lévő mintegy 140 ezer lakáshitelesek miatt állította fel a kormány, de csak a töredéke kap majd tényleges segítséget. Varga Mihály volt pénzügyminiszter szerint a későbbiekben ráadásul nem lesz mód a kör további bővítésére sem. A korlátozott állami források miatt az érintett adósoknak akkor sem lesz könnyű dolguk bejutni az eszközkezelő programjába, ha a meghatározott szociális és egyéb feltételeket teljesítették. A részvétel ugyanis nem automatikus, a jelentkezéshez a banknak is meg kell adnia a hozzájárulását. A kormányszóvivő szerint az ügyfelek saját bankjukban kezdeményezhetik az ingatlan állami megvásárlását, benyújthatják a szociális feltételek fennállását igazoló dokumentumokat, és ott írják alá az adásvételi és a bérleti szerződést is. A bankok ez alapján adhatják meg a hozzájárulásukat, s dönthetik el, hogy ki nem kerül bele. Azokat az adósokat, akiknek az ingatlanát az állam által ajánlott 35-55 százalékos vételárnál jobban lehet a piacon értékesíteni, nem áll a bankoknak érdekükében támogatni-, ezért, mint az egyik banki forrás megjegyezte: \"a legrosszabb állapotú, az eleve nem keresett ingatlanok kerülnek majd a NET-hez, olyan helyekről, ahol teljesen halott a lakáspiac\". Több mint valószínű, hogy a legtöbb kérvény Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves Nógrád, Pest és Komárom-Esztergom megyéből érkezik majd.
A NET feltételei:
- az adós (vagy a vele egy háztartásban élő házastárs, illetve élettárs) szociálisan rászoruló személynek minősül, tehát jövedelempótló vagy szociális támogatást kap;
- legalább két gyermeket nevel.
- a hitelfolyósító 2009. december 30. előtt jegyeztette be a jelzálogjogot az ingatlanra;
- kizárólag a magyar államnak felajánlott lakóingatlan képezi a jelzálogot (ez praktikusan azt jelenti, hogy nincs még egy, jelzáloggal terhelt ingatlan a család tulajdonában, amit például értékesítve állami segítség nélkül is kilábalhatna a hitelcsapdából az adós);
- a hitelszerződés megkötésekor az ingatlan forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban nem haladta meg a 15 millió forintot, az egyéb településeken pedig a 10 millió forintot;
- a kölcsön összege nem haladta meg a forgalmi érték 80 százalékát (az önerő növelése érdekében nyújtott állami támogatásokkal érintett jelzáloghitel-szerződések esetén a száz százalékát), de elérte annak legalább a 25 százalékát;
- a tartozás tartósan késedelmes, vagyis 180 napon túli tartozásnak minősül;
- az ingatlan lakható állapotban van;
- az adós beszerzi a szükséges igazolásokat;
- a bank hozzájárul az ügylethez.